A mai, Normafán lezajlott ellenzéki tüntetés kapcsán a Hegyvidéki Önkormányzat álláspontja a következő. Továbbra is nyitottak vagyunk minden józan, tárgyszerű vélemény meghallgatására, ami a Normafa rendbetételéről szól, bárkitől is érkezik. Pokorni Zoltán polgármester többször is hangsúlyozta, hogy hajlandó tovább finomítani a korábbi elképzeléseket, amelyek egyébként eddig is az erdő megóvását céloztákÉrdekel

Hétfőn egyeztet a Normafán áthelyezendő parkolóról és a fogaskerekű meghosszabbításáról Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és Karácsony Gergely főpolgármester – közölte a hegyvidéki önkormányzat szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint az önkormányzat továbbra is nyitott minden olyan józan, tárgyszerű vélemény meghallgatására, amely a Normafa rendbetételéről szól, bárkitől is érkezik.Érdekel

Arold Péter A képviselők és a polgármester eskütételét követően megkezdte munkáját a Hegyvidéki Önkormányzat újonnan megválasztott Képviselő-testülete. „Bízom benne, hogy ez a testület is a választópolgárok érdekében fogja tevékenységét folytatni, a képviselők olyan döntéseket hoznak majd, amiket évek múltán is tudnak vállalni” – mondta dr. Völgyesi Miklós, a Helyi VálasztásiÉrdekel

Kérjük, hogy járuljon hozzá a környezetünk megóvásához és a háztartásában feleslegessé vált, működésképtelen elektronikai eszközöket és egyéb veszélyes hulladékokat hozza el és adja le a Hegyvidéki Önkormányzat Zöld Irodája által szervezett gyűjtés során, 2019. november 16-án, szombaton 8 és 12 óra között a Tamási Áron utca 51. szám alatt találhatóÉrdekel

A társasházi felvonók felújításához vagy létesítéséhez igénybe vehető állami kamattámogatott kölcsön felvételét segítené az önkormányzat – ennek lehetővé tétele érdekében rendeletmódosítást fogadott el a képviselő-testület. A Hegyvidéki Önkormányzat pályázati rendszerben hosszú évek óta vissza nem térítendő támogatást nyújt a társasházak felújítási kiadásaihoz. A támogatandó célok között elsődlegesen a városképet javítóÉrdekel

Valótlan állítások a sajtóban a Normafa-kapujához kapcsolódó fakivágásról. A sajtóban megjelent, a Normafa-kapuja kialakításához kapcsolódó fakivágásról szóló téves információkkal szemben alább olvasható a Hegyvidéki Önkormányzat álláspontja. A Hegyvidéki Önkormányzat a Normafa rehabilitáció részeként az Eötvös út 48-50. sz. alatti elhanyagolt, romos állapotú, védett épületet teljes mértékben felújítja, és új épületszárnnyalÉrdekel

Teljes egészében megújult, színesebbé és barátságosabbá vált a Rácz Aladár úti házi gyermekorvosi rendelő és a védőnői iroda. A beruházás része annak az egy évvel ezelőtt indult, nagyszabású önkormányzati programnak, amelynek keretében az összes hegyvidéki háziorvosi rendelőt felújítják. „Néhány éven belül jelentős javulást tapasztalhatnak majd a Hegyvidéken élők az egészségügyiÉrdekel

A hegyvidéki képviselők viccnek és osztályharcra emlékeztető politikai akciónak nevezték Martinez Gábor hegyvidéki jobbikos képviselőnek, a bérunió XII. kerületi támogatását megcélzó javaslatát. „Képviselőtársaim előtt is ismeretes a Jobbik által indított polgári kezdeményezés, melyet nyolc ország képviselői írtak alá. Cél a tagállamok közötti életszínvonalbeli különbségek kiegyenlítése. Ebben a hosszú folyamatban azÉrdekel

Az augusztus 20-ai nemzeti ünnephez kapcsolódva, kiemelkedő szakmai munkájuk elismeréseképpen, dicséretben és jutalomban részesítette a XII. kerületi rendőrkapitányság munkatársait a közrendvédelmi közalapítvány. Sztanyó István kapitányságvezető az ünnepségen elmondta, hogy az idei év első hét hónapjában jelentősen csökkent a Hegyvidékre korábban jellemző bűncselekmények száma. Mintegy ötven százalékkal kevesebb autólopás, autófeltörés ésÉrdekel

A legfontosabb már csütörtökön kiderült: a parlamenti frakciót eddig vezető Kósa Lajos városfejlesztési tárca nélküli miniszter lesz. Az új frakcióvezető pedig Gulyás Gergely lesz, aki eddig a parlament legbefolyásosabb bizottságát, a törvényalkotásit vezette. A 12. kerületben Fónagy János (most az NFM államtitkára is) helyett Gulyás Gergely indul egyéniben. Itt PokorniÉrdekel