A hamburger egyik legismertebb és legkedveltebb gyorsétterem étele világszerte. A hamburger eredetéről nincs teljesen egyértelmű történet, de azt állíthatjuk, hogy az alapötlet az ősi időkig nyúlik vissza. A történelem során különböző kultúrákban találhatunk hasonló ételeket, amelyek az alapjai lehetnek a modern hamburgernek. Azonban a modern hamburger származási helye az EgyesültÉrdekel

2023-ban Budapest 150. születésnapját ünnepeljük. Illetve ez így nem is pontos. Ez a város nem másfél évszázados. Budapest történelmi múltja közel kétezer éves, a 150-edik évforduló sem az alapításról szól, hanem a három történelmi városrész, Buda, Pest és Óbuda egyesítéséről. Budapest 150. születésnapján azt a történelmi tapasztalatot igyekszik bemutatni ésÉrdekel

Jó hír a Hegyvidéken, illetve a környéken élők számára, hogy a Budai Mentőállomás nem költözött el máshová a Testnevelési Egyetem sporttelepének fejlesztése miatt, hanem maradt a korábbi helyén. Sőt, teljes egészében megújult és közel duplájára bővült az egyetemi fejlesztéshez kapcsolódóan, így most már korszerű és komfortos körülményeket biztosít az állomásÉrdekel

Vitéz Kőbányai Arold Péter Számos országban, köztük Magyarországon is, november 1-én ünneplik Mindenszenteket, amely a katolikus egyház ünnepe. Ezen a napon a hívők emlékeznek meg az elhunyt szeretteikről és az elhunyt szentekről. A Mindenszentek ünnepének hagyományai és megemlékezési módjai különbözőek lehetnek országról országra, de Magyarországon is fontos vallási és kulturálisÉrdekel

November első hétvégéjén a pályaudvaron komplex karbantartást végeznek. November 4-én és 5-én a Déli pályaudvar nem indít és nem fogad vonatokat, de a változás érint néhány péntek esti és hétfő hajnali vonatot is. A Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld állomás között egész nap pótlóbuszok közlekednek, hajnaltól késő estig félóránként indulnak. AÉrdekel

Új eszközökkel figyelmeztet „A Járda a gyalogosoké” civil szerveződés. Figyelj, mielőtt beszállsz a kocsiba, esetleg nem takar-e bele a biztonságos kilátásba az új őrület. „A Járda a gyalogosoké” civil szervezet, olyan matricával figyelmeztet a szabálytalan parkolásra, ami szinte leszedhetetlen a szélvédőről. A matrica olyan levonóval készül, amitől ugyan a felsőÉrdekel

Nem felelnek meg a Magyar élelmiszerkönyv szabályainak az albán pékségek tésztái, az üzemeltető cégek pedig megkerülik a munkaügyi szabályokat – írja a Magyar Nemzet. – vette észre a Mandiner Septe József, a Magyar Pékszövetség elnökének kijelentését, aki a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában tájékoztatta a hallgatókat. Mint az elnök részletezte, az inkriminált vállalkozások. AzÉrdekel

Az első gázkazánok fontos mérföldkövet jelentettek a fűtési technológiában. A gázkazánok olyan eszközök, amelyekben gáz (általában ma már földgáz vagy propán-bután) ég, és a keletkező hőt használják fel a fűtésre vagy meleg víz előállítására. Az első modern gázkazánok megjelenése a 19. század végénre tehető. 1880-ban a brit feltaláló, Benjamin WaddyÉrdekel

Érdekes megközelítése a mi magyarok hősnek, amolyan magyar Robin Hoodnak tartott Rózsa Sándor története. Nagy Sándor írása, miben segítségére volt az Open Al A Rothschild betyár titka Dr. Edmund Armitage, az Oxford Egyetem világhírű történész professzora a British Library levéltárában felfedezte azokat a történelmi fényképekkel mellékelt dokumentumokat, amelyekben Alexander Rothschild,Érdekel

A 87 éves nőt a rendőrök jelenleg is keresik. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XII. Kerületi Rendőrkapitányság 01120-157/239/2023. körözési számon eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó György Irén ügyében. A rendelkezésre álló adatok szerint a 87 éves nő a XII. kerületi otthonából ismeretlen helyre távozott. A rendőrök jelenleg is keresik. György IrénÉrdekel